Akril festmény „Hanyatlás” 30×40 cm

Olvastam egyszer egy írótól, hogy a modern világunkban egyre kevesebb kapcsolatunk van a természettel, nincsenek már barátaink a növény-, és állatvilágban. Ezen elgondolkoztam. Valóban, miért is ne lehetne barátunk egy fa? Vagy egy róka a közeli rekettyésben, akit arra jártunkkor mindig üdvözlünk tisztes távolságból, kölcsönösen nyugtázva egymás jelenlétét, tisztelettel nem háborgatva egymás határait, de „odabiccenteni” és figyelni a másikra. Ezután lett egy fa barátom, „barátomfa” néven köszöntem neki minden alkalommal, amikor az alföldi mezőkön át mellette vezetett el az utam. „Barátomfa” igazi túlélő volt, de a hanyatlás útján járt már. Több villámcsapást átélt, törzse kettéhasadva, eldőlve is újra meg újra kihajtott minden tavasszal. Éveken át üdvözöltük egymást és néztem őt tisztelettel vegyes szeretettel, erőt merítve az Ő erejéből. Azután egyszer csak eltűnt, nem hajtott ki többé, de az emlékeimben tovább él.